TANYI LÁSZLÓ GONDOLATOK....

Amikor eljön az ideje, nem is lehet igazán jól búcsúzni. Pontosabban, nem annyira egyszerű, mint amikor valaki elszánja magát…

Elmúlt egy évezred, elmúlt egy évtized, 2009 az elválás éve volt. Elmúlt korszakok, elmúlt életek.

Akár átvitt értelemben, és drasztikusan az életünkben is. Naponta új és újabb botrányok és aljas szennyek, családi drámák és mintha a természet is azt szeretné, hogy mindent elfeledve, (legalább pár napra) újat kezdjünk.

De hogy, és hogy is kezdjem?    Egyszer elkezdett esni a hó. Rég nem volt példa erre.

 Egy tönkrement ország, egy elbutult és szennyes, koszos szürke város, ami már rég nem Európa ékköve. Ritkán látható és tapasztalható, hófehér tiszta ruhát kapott… mint amikor levesznek egy torz és koszos emberről minden szennyest, és kiadós fürdetés után, fehérbe öltöztetve, tisztaszobába teszik… valahogy ez jut az eszembe, most Budapestről. Amíg lehet, kihasználom az időt, és csodálom az egyszerű szépséget. Az egyszerű tisztaságot.

Jó lenne példát venni a természetről, és egy kicsit lejjebb tenni azt a mérhetetlen nagy és nem emberi ízlést, ami ma, a jelen értékrendje. Egy sehova nem tartozó és mindent torzitó, értéktelenné tevő színes katyvasz. Környezetünk televan szebbnél, szebb régi értékekkel, amit már nem veszünk észre. Eltorzult idegen izlés eröszakolása környezetünkre, oda vezet, hogy csak egy turista fedezheti fel azt, amit mi minden nap láthatnánk. Látjuk, de nem látjuk.

Egyre több ember jár az utcákon lehajtott fejjel, vagy elörenéző űveges tekintettel.. csak megy, megy és nem lát. Mozgása rutinszerű. Pedig ha egyszer felemelné a fejét, és megállna egy percre, láthatná, hogy öseink kezemunkája még mindig létezik.... ablakok , keretek, rozetták, domborművek, szobrok... apró megbuvó virágok... sok érték, ami elvesztette az érdeklődést. Ami nem trendi az nézésre se méltó.... ezért talán, ha egy két kép, ami ismerős